Ha kiderülne, hogy ez a Földön az utolsó napod, mit tennél? Mosolyognál vagy sírnál?
Én a nagyapám temetésén értettem meg, mi is igazából az élet.
Minden hozzátartozó és ismerős, aki ott volt a temetésen ideges volt, szomorú, és egytől-egyig sírtak az emberek. Kivéve a nagymamámat, ő szelíd mosollyal figyelte az eseményeket. Megijedtem. Először azt hittem idegösszeomlást kapott. Megkérdeztem tőle, hogy biztosan jól érzi magát. Abban a percben könnyes, de mosolygó szemmel rám nézett, és azt mondta: „Ez egy csodálatos nap. Ragyogóan süt a nap, itt van az összes ismerősöm, és családtagom, és életemben a legfontosabb embertől búcsúzunk.”
Megkérdeztem tőle, hogy nem fog nagyon hiányozni neki a nagyapám.
„65 évig voltunk házasok. 30 együtt töltött év után már jobban ismertem, mint saját magam. A legnehezebb, és a legboldogabb pillanatokban is mindig ott voltunk egymás mellett, elválaszthatatlanok voltunk. Két test, egy lélek – így éltünk mi ketten. Most elment, de örökre itt marad velem” – mondta a nagyanyám.
Nagyon sajnáltam őt, ezért a szüleimmel úgy döntöttünk, hogy ott maradunk vele néhány napig a temetés után. Egyik nap nagyanyám végtelenül boldogan ébredt, örült, hogy mostantól már nem kell két emberre főznie, és bármit megtehet, amire csak kedve támad. 82 éves korában úgy döntött, hogy meg szeretne tanulni olaszul, és egy számítógép tanfolyamra is be akart iratkozni. Nem értettem, hogy mi történt vele, és megkérdeztem, hogy hogy nem szomorú.
Abban a pillanatban megállt, és rám nézett: „Hányszor gondoltál a halálodra már?”
„Számtalanszor” – válaszoltam én.
„Még csak 22 éves vagy. Akkor szerinted én 82 évesen hányszor gondolok a halálomra. Minden reggel”– mondta a nagyanyám.
„A nagyapád teljes életet élt. Gyönyörű családja volt, túlélt egy háborút, egy cápatámadást, és egy tengeri balesetet. 50 évet a vízen töltött, halászással, majd 37 évig nyugdíjas volt. Sokat jártunk kirándulni, és minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, nagyon élveztem. Ő bármit megtett, amire vágyott. Úgy lett vége az életének, hogy minden álma teljesült.”
„És te?” – kérdeztem nagyanyámat.
„82 éves vagyok. Még nagyon sok dolgom van, de túl kevés az időm. Ha valaki azt mondaná, hogy ez az utolsó napom a Földön, akkor azt inkább vidáman szeretném eltölteni.” – mondta mosolyogva.
Nem tudjuk meddig vagyunk ezen a Földön. Éljünk minden pillanatot úgy, mintha az utolsó lenne. Legyünk vidámak, és élvezzünk teljességében minden percet.